Az Inkább Book Tag

 Erre a Tagre Sol, a Bookhunters bloggere hívott ki. Nem halasztgattam, rögtön ki is töltöttem.

1. Melyiket olvasnád inkább: csak trilógiákat vagy csak önálló könyveket?

Én személy szerint jobban kedvelem a trilógiákat mint az önálló könyveket, mert sokkal több "hely" van a történetnek, az író bátran szabadjára engedheti a fantáziáját, és semmit sem kell kispórolnia, hiszen van három könyv, amelyben bármit kifejthet, és már csak amúgy is a hosszabb cselekményeket szeretem.

2. Kitől olvasnál inkább: csak nőktől vagy csak férfiaktól?

Mindenképp nőktől. Bár vannak zseniális írók, az írónőknél sokkal több egyedi elemet, kreatív megoldást véltem felfedezni, és szerintem a könyveik is sokkal változatosabbak.

3. Hol vásárolnál inkább: könyvesbolt vagy online?

Bár online is szoktam könyveket vásárolni, ha tehetem akkor inkább könyvesboltba megyek, nem is tudom, miért. Az online vásárlásnál mindenképp előny a gyorsaság, az egyszerűbb keresés, de nekem a könyvek kiválasztásához hozzátartozik az a feleslegesen hosszú procedúra is, melynek során megtapogatom, megszagolom, nézegetem a kötetet mielőtt a pénztárhoz viszem. Úgyhogy könyvesbolt.

4. Melyiket választanád inkább: az összes könyvből film, vagy sorozat?

Úgy gondolom, hogy minden könyvnek amiből filmet vagy sorozatot készítenek meg kell felelnie bizonyos kritériumoknak. Ebbe beletartozhatnak a történettel kapcsolatos dolgok, mint például a szerelmi szál, a harcjelenetek stb, olyan külső tényezők, mint a könyv sikeressége, rajongótábora. Ezek alapján nem minden könyv alkalmas arra hogy minőségi és élvezhető filmet készítsenek belőle, viszont olyan könyv, amiből élvezhető sorozatot lehetne készíteni, még kevesebb van, ezért inkább filmesítsenek meg minden könyvet, mint hogy az összesből hosszú hetekig elhúzódó sorozatok legyenek.

5. Mennyit olvasnál inkább: 5 oldalt naponta, vagy hetente 5 könyvet?

SALÁTA. 

Hülye kérdésre hülye válasz.

6. Mi lennél inkább: kritikus vagy író?

Ha tényleg író lennék, az azt jelentené, hogy majdnem minden napomat a számítógép előtt üldögélve kéne töltenem. Úgy gondolom, hogy ehhez nekem túl nagy a mozgásigényem, én egy idő után ezt nagyon nagyon unnám.

Kritikusnak sem lennék nagyon jó, mert bár szeretem véleményezni a könyveket, kritizálni nem tudom őket. Teljesen más amikor személyes véleményt közölsz az emberekkel, vagy amikor minőségi kritikát várnak el tőled.

7. Mit tennél inkább: újra és újra elolvasnád a kedvenc 20 könyvedet, vagy mindig ezidáig el nem olvasott könyveket kéne bújnod?

Bármennyire is szeretem azt a húsz könyvet, nagyon gyorsan unalmassá válnának a már így is nagyon sokszor elolvasott történetek, ezért nem is kérdés, hogy újakat olvasnék.

8. Mi lennél inkább: könyvtáros vagy könyvesbolti eladó?

Inkább könyvesbolti eladó. Egy könyvesboltban nagyobb a mozgás mint egy könyvtárban, több a lehetőség arra, hogy a vevőknek segítsek, tanácsot adjak vagy könyvet ajánljak.

9. Mit olvasnál inkább: csak a kedvenc műfajodba tartozó könyveket vagy inkább minden más műfajt, kivéve a kedvencedet?

Ez nehéz kérdés, mivel nincsen kedvenc műfajom. Én anno a kalandregényekkel kezdtem, aztán tértem át a fantasyra, több évig csak azt olvastam. A fantasy szerettette meg velem a sci-fit, ez utóbbi pedig a disztópiákat. Ezt figyelembe véve mindenképp különböző műfajú könyveket olvasnék.ű

Még egyszer köszönöm a kihívást Solnak :) Az én kihívottam Panna, drága társoldalam, a Könyvturkász blog bloggerinája. Hajrá hajrá :)

Erin Morgenstern: Éjszakai Cirkusz

Történet: 

 A CIRKUSZ VÁRATLANUL ÉRKEZIK

JÖVETELÉT NEM HIRDETI SEMMI

EGYSZERŰEN CSAK ITT VAN, HOLOTT TEGNAP MÉG NYOMA SEM VOLT

EZ A VILÁG EGYSZERRE RAGYOGÓ ÉS SÖTÉT, NEM AKARSZ MAJD KILÉPNI BELŐLE

Az éjszakai cirkuszban nincs porondmester, aki hangszóróján keresztül bejelentené a következő számot, sem bohóc, aki gúnyt űzne a közönségből. Ezekben a fekete-fehér sátrakban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!

A varázslat és a szemfényvesztés hátterében ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermekkoruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másik felett. Amikor Celia véletlenül rájön, hogy Marco az ellenfele, együtt lenyűgöző varázslatba kezdenek.

Erejüket ettől kezdve csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben észrevétlenül egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a forróság. Sokáig nem is sejtik, hogy olyan játszmába kényszerítették őket, amelynek a végén csak egyikük maradhat életben.

Mikor mestereik megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen megoldás marad számukra, de ahhoz minden tehetségükre szükség lesz…

Az első néhány fejezetnél nem értetem, hogy miért szeretik olyan sokan ezt a könyvet. Vontatott volt, és nem igazán történt benne semmi, ami megfogott volna.

Miután megtudtuk az előzményeket, magával ragadott, és csak nagy nehézségek árán tudtam letenni, amikor épp programom volt, vagy épp táncra kellett mennem.
Ami igazán megfogott, az az írónő stílusa volt. Sok részletes leíró rész volt benne, és bár nem igazán kedvelem, ha egy könyv szinte ebből áll, ennek a könyvnek kifejezetten jót tett, mert ezeken keresztül tudta részletesen, és hitelesen tudta bemutatni a cirkuszt.
És ez a cirkusz sokkal érdekesebb, mint amit valaha láttál, illetve olvastál.

A párba részét nem igazán értettem, mivel ez tulajdonképpen nem is az volt, hanem egyfajta összekötése, formázása, fejlesztése a cirkusznak.

A kedvenc karakterem Celia volt, tetszett a rejtélyessége, ami az egész könyv alatt övezte, és az a kis finomkodó humor, amit gyakran használt. Marco engem nem érintett meg, Isobelt elég csúnyán kihasználta, átvert néhány embert... eh. Nem komáltam.
Voltak még érdekes karakterek, például Pixi és Dixi, Mr. A. H, de az tény, hogy jó memória kell hozzá, hogy az összes nevet meg tudd nevezni.

A cirkusz nagyon jó, az írónő stílusa remek, az egész könyv elvarázsolt... egy dolog piszkálta csak a csőröm egész idő alatt.
Az egész könyvet végigkísérte egy titokzatosság, egy titok, amit mintha csak az írónő értene, és nekünk vagy direkt, vagy akarata ellenére nem árult el. Éreztem, hogy ott van, de nem tudtam, hogy mi az. Bár, így jobban belegondolva lehet, hogy az egésznek ez volt a lényege.

A történet rendes lezárást kapott, a legtöbb dolgot megtudtuk, bár még voltak olyan dolgok, mik nem tisztázódtak bennem, de valószínű, hogy ez így is marad.

A könyvet magát, ha megfigyeljük: Gyönyörű könyvet kaptam a kezembe, a borító csodás, a könyv belseje is különleges. Minden tiszteletem a kiadónak.

Értékelés: 5/4 

Libba Bray: Lair of Dreams - Álmok mélyén

Történet:

 Az ​​álmok utáni vágy vonzza a holtakat, és ez a város tele van álmokkal.

Egy természetfeletti sorozatgyilkossal való leszámolás után Evie O’Neill felfedte Látó mivoltát: bele tud látni másik titkaiba. Hátborzongató képességének köszönhetően igazi média kedvenccé vált, kiérdemelve az „Amerika BűbáJósa” címet. Mindenki odáig van a város legújabb sztárjáért… mindenki, kivéve a többi Látót.
A zongorista Henry DuBois és a kínai negyedben élő Ling Chan szintén Látók, akik azonban igyekeznek adottságukat titokban tartani: azt, hogy képesek utazni az álmok között.
Mialatt Henry elveszett szerelmét keresi, Ling pedig egy kirekesztő világban próbál boldogulni, álmukat egy gonosz erő szállja meg. És mindezek mögött egy cilinderes férfi várakozik, akinek tervei minden képzeletet felülmúlnak… A kór egyre terjed, vajon képesek lesznek a Látók alászállni az álmok világába, hogy megmentsék a várost?
A Látók sorozat izgalmas, hátborzongató folytatása. A Printz Award nyertes New York Times bestsellerszerző, Libba Bray New York rejtett, misztikus mélységeibe invitálja az olvasót.

igyekeznek adottságukat titokban tartani: azt, hogy képesek utazni az álmok között. Míg Evie kiváltságos életét éli, New Yorkban a rejtélyes álomkór szedi áldozatait. 

Ez volt az egyik legjobban várt 2016-os könyvmegjelenésem, és amint könyvesbolt közelébe kerültem, ez volt az első amit kézbe vettem, hogy utána nagy büszkén vonulgassak-válogassak tovább.

Na most ez esetben az a kérdés, hogy megérte - e ennyire várni? A válaszom pedig az, hogy igen.

Attól függetlenül, hogy most a nyomozás eléggé háttérbe szorult. Mert most a könyv nagy részében a szereplőkre figyeltünk, jobban megismertük őket, és kis emlékfoszlányokat kaptunk a múltjukból is, de azt kell mondjam, egyáltalán nem volt unalmas, mert minden egyes karakter érdekes volt a maga módján, és az előző könyv után (ahol lényegében csak Eviet ismertük meg igazán) már szükséges volt, hogy a többiekről is szó essen, és mivel viszonylag sok fontos szereplő van, ezért ez elég sok oldalt "elvett" a könyvből. Az a helyzet, hogy itt nem is az "elvett" szót kéne használnom, mert azt olyan dolgokra használjuk amik jobb dolgoktól vették el a helyet... Ez pedig, mint említettem szükséges volt, szükséges jó.

Igazán Ling és Henry került előtérbe, akik utazgatni tudnak az álmok között, ami még a látók között is egy igen ritka képesség. Ők főként menekülésre használják a képességüket, Ling az álmokban szabadon mozoghat a valóságban bénult lábai ellenére, Henry eltűnt szerelme keresésének szenteli az álmokban töltött óráit. Itt találkoznak egy másik lánnyal, akiről a későbbiekben érdekes dolgok derülnek ki... Róluk igazából nincs különösebb véleményem, nem voltak ellenszenvesek, de nem is kedveltem meg őket különösebben.

Jobban beleláthattunk Theta és Memphis  kapcsolatába is amit most még nem éreztem annyira lényegesnek, de azért vannak mindkettő szereplőben lehetőségek.

Evie még mindig az abszolút kedvencem, gyakran hangosan nevettem a beszólásain és a Sammel való vitáin. Az is nevetséges volt, ahogy görcsösen próbált híressé válni, a felszínessége is már a szórakoztató kategóriába esik, de ettől függetlenül igazán belevaló csaj maradt, én nagyon élveztem róla olvasni.

Kialakulóban van ugyebár egy szerelmi háromszög is, szerencsére nem az a vészes fajta, ez csak a háttérben böködi az oldalamat, mivel ebben az esetben fogalmam sincs, hogy mi lesz ennek a vége. Mindkettő srác igazán egyedi és szerethető, én is nehezen tudnék választani, ha arra kerülne a sor...

Nem csak a nyomozás szorult háttérbe ebben a kötetben, hanem maga a horror is, igazából csak a legvégén áll össze a kép az álomkórral kapcsolatban,  és ott kezd visszatérni az a hangulat, ami az eső könyvet végigkísérte, amitől felállt az ember karján a szőr. Ám ez sem feltétlenül negatívum, ebben a részben sokkal nagyobb a hangsúly az álmokon és azok működésén van, ami szintén egy nagyon izgalmas dolog.

A kötet vége tartogat néhány meglepetést, de azokat természetesen ide nem írom le.

Mindent összevetve megérte várni erre a részre is, más volt mint az előző, de ugyan olyan jó. Mikor jön a következő rész?

Értékelés: 5/5

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos (John Cleaver 1.)

Történet:

John Wayne Cleavernek hívnak. 15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…

Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.

Ez a bejegyzés az újraolvasás után született, úgyhogy ebből is láthatjátok, hogy most bizony egy olyan könyvről lesz szó, amit - legalább is szerintem - nem csak olvasni, hanem újraolvasni is érdemes.

Szerintem a véleményemet a könyv egyik legjobb "részével" kezdem, a főszereplővel, John Wayne Cleaverrel. Ha úgy vesszük, ez a srác több szállal fűződik híres sorozatgyilkosokhoz, mint bárki más: A neve majdnem teljesen egyezik a brutális sorozatgyilkossal John Wayne Cecyével. Az édesapját Samnek hívják, vagyis ő Sam fia. Így hívtak egy másik sorozatgyilkost aki New Yorkban ölt. Ráadásul az sem túl pozitív, hogy a vezetékneve Cleaver, magyarul bárd. Tehát adott nekünk a főszereplő John, akinek már a neve is rengeteg rossz gondolatot ültet a fejünkbe, a sorozatgyilkosok megszállottja, bizonyítottan szociopata. Mondanom sem kell, egy hihetetlenül összetett karakterről van szó, akinek belelátni a fejébe... hú. Csak úgy hú. Számomra nagyon érdekes volt olvasni egy ilyen fiú gondolatait, egy elképesztő alaphangulatot adott meg ez az egész a regénynek. Soha sem tudtam, hogy milyen hangulata lesz a következő pillanatban, mit fog csinálni...
Minden rossz tulajdonsága ellenére ő nem akarja bántani az embereket, ezért különböző szabályokat állít fel magának, hogy féken tartsa a benne rejlő szörnyeteget, és megvédje az embereket.

Igazából az egyetlen ember aki szereti Johnt az az édesanyja, aki próbál neki segíteni, és próbálja megóvni a fiát, elég kevés sikerrel. Elvárja, hogy a fia tisztelje a halott embereket, és próbálja rávenni a fiát, hogy élőkkel barátkozzon. Nagyon sok mindent nem tudok mondani róla, ebben a könyvben nem kap akkora szerepet.

Magukról a sorozatgyilkosokról is rengeteget megtudunk, a viselkedésükről, szokásaikról, gondolkodás módukról, amit én egy hatalmas pozitívumként könyveltem el.

Most pedig vegyük a másik fontos szereplőt, a gyilkost.
A gyilkos kilétére viszonylag hamar (körülbelül a felénél) fény derül, tehát nem húzódik sokáig a nyomozás, a személyiségrajz készítés (pedig azokat a részeket is nagyon élveztem), a könyv második felében inkább a megállításán van a hangsúly. Ami persze nem olyan egyszerű, hiszen - ahogy a fülszövegből gyanítható - a gyilkosnak természetfeletti képességei vannak, a másik erőssége a könyvnek, amiben rengeteg fantáziát és lehetőséget látok az elkövetkező részekre nézve. Hihetetlenül érdekes és izgalmas olvasni a gyilkos és John macska-egér játékát.

Johnak pedig már a gyilkos felfedésének közben le kell mondania a szabályairól, és engednie kell, hogy az agya csak kattogjon és kattogjon... Aminek majd meglátjátok, mi lesz a következménye.


A könyvből film is készül, amiről sajnálatos módon olyan információim annak, hogy nem fog megjelenni a magyar mozikban... Majd meglátjuk mi lesz, az biztos, hogy nagyon örülnék neki, ha a magyar vásznakon is megtekinthető lenne.

Értékelés: 5/5*

Libba Bray: The Diviners - A Látók (Látók 1.)

*A kritika a 2015. április-i olvasásélményem átdolgozott változata *
 Történet: 

 Hiszel abban, hogy szellemek, démonok és Látók élnek közöttünk?

Evie O’Neillt unalmas szülővárosából New York nyüzsgő utcáira száműzik – amitől ő ma-xo-lú-te el van ragadtatva. 1926-ot írunk. New Yorkban tobzódnak az illegális italmérések, a Ziegfield lányok és a pimasz zsebtolvajok. Az egyetlen bökkenő, hogy Evie-nek a nagybátyjánál kell laknia, aki az okkult tudományok megszállottja.

A lány attól tart, hogy Will bácsi felfedi majd legsötétebb titkát: természetfeletti képességét, ami eddig csak bajba sodorta. Ám amikor a rendőrség egy meggyilkolt lányra bukkan, testén egy titkos jellel, és Willt a helyszínre hívják, Evie ráébred, hogy képessége segíthet elkapni egy sorozatgyilkost.

Ahogy beleveti magát a gyilkossal való macska-egér játékba, újabb históriák kerülnek napvilágra a sosem alvó városban. 

Egy Memphis nevű fiatalember életét a rémálmok irányítják. Theta, a táncosnő, a múltja elől menekül. Egy diák, Jericho pedig megdöbbentő titkot rejteget. És mindannyiuktól függetlenül valami sötét és gonosz felébredt.

 Meglepett ez a könyv, de mindenek előtt le kell szögeznem, hogy nagyon tetszett. 
Ahogy elolvastam, hogy miről szól, valami rejtélyeset képzeltem el, tele megdöbbentő fordulatokkal, valami őrült sorozatgyilkossal, de helyette - ugyan a rejtély megvolt - nem volt sok megdöbbentő fordulat, és az őrült sorozatgyilkos helyett egy megszállott hívőt kaptam, háta mögött egy morbid egyházzal. Mindezek ellenére pozitívan csalódtam.
Amin még nagyon meglepődtem, az az írónő tájékozottsága volt. Ahogy azt a könyv végén leírta, rengeteget olvasott a húszas évek Amerikájáról (ami meg kell jegyeznem, az egyik legkedvencebb időszakom, úgyhogy ezt a részét imádtam a történetnek), több történészt is kifaggatott, hogy hűen tudja ábrázolni a kor társadalmát, szokásait, és ez tökéletesen sikerült neki (ugyanakkor élt az írói szabadsággal). Még egy nagy plusz pont a könyvnek: Sok-sok lábjegyzetet alkalmaztak, így nem kellett minden egyes név, helység, illetve történelmi esemény után guglizni, sőt, még a könyv hátuljára sem kellett lapozni, minden ott volt a lap alján, és ez egy remek megoldás.

Tetszett az írónő stílusa, időközben nem vált vontatottá a történet, az információkat is szépen adagolta, nem egyszerre zúdított mindent a szereplők nyakába. Továbbá megadta nekünk azt a kis előnyt, amit imádok: Hamarabb tudtak meg, hogy ki a gyilkos, mint a szereplők, de mégis érdekes volt végigolvasni, hogy erre a történetben résztvevő emberek   hogy jönnek rá. 

Sokan beleesnek abba a hibába, hogy a szereplőket túl hiszékennyé teszik. Szerencsére  itt nem ez volt a helyzet. Nem hitték el az elején a saját természetfeletti gyilkosról való feltételezéseiket sem, és ez így jó volt, mert ettől lett emberi.
Nem volt az, hogy: ,,Nagybácsi, szerintem egy zombi a gyilkos."
                                ,,Oké, akkor kapjuk el."

A főszereplő lány Evie nem a szokásos YA főhősnő. Evie egy sokszor elkényeztetett, felelőtlen lány, aki nemcsak szép, hanem tudja is magáról hogy az, és ezt sokszor ki is használja. Továbbá nem a nyakába szakad a bonyodalom, hanem Ő okozza magának, illetve Ő szalad bele minden veszélybe.Nem sajnálkozik a különleges képessége miatt, beleveti magát az életbe, hibáit sokszor másokra keni,és nem fél kimondani azt amit gondol. Ő egy egyedi karakter volt, továbbá én felfedeztem még nála egy kicsike jellemfejlődést is. A legtöbben nem szeretik, sokakat idegesít, szerintem az egyik legjobb karakter akiről valaha olvastam, a kis poénjai sokszor megmosolyogtattak.

A többi szereplő inkább csak mellékszereplőnek nevezhető, de mivel ez egy sorozat első része, valószínűleg később kapnak majd nagyobb szerepet.

Volt egy olyan része a történetnek, ami nagyon tetszett, ez pedig nem volt más, mint a hit, illetve a vallás. Lehet, hogy meglepő, mivel mostanság a legtöbb könyvben nem kap nagy szerepet a vallás, itt pedig majdnem ezen alapul az egész történet. Ráadásul nem is egy  "hétköznapi" katolikus vallásról beszélünk, hanem egy morbid egyházról, ami nem riad vissza az emberi áldozatok bemutatásától, vagy saját hívei élve elégetésétől sem. Azt hiszem, hogy ez tartozott a könyv legeredetibb részei közé.

Ha a bűncselekményt nézzük, akkor mindent megtudtunk, amit tudnunk kell, de - ugye - mivel ez egy sorozat, az egész összességében függővéggel zárult.

Értékelés: 5/5

Maggie Stiefvater: Hollófiúk (Hollófiúk 1.)

Történet:

Nem ​​látó csak két okból pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján. Vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt. Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket: ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Holló Fiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Holló Fiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Holló Fiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.

Ezt a könyvet hirtelen felindulásból rendeltem meg még tavaly szilveszter előtt, mindenféle kutakodást és utánaolvasást mellőzve. Elolvastam a fülszöveget, tetszett, kosárba. 

A megrendelés után vettem rá magam, hogy alaposabban is utánajárjak ennek a könyvnek, és akkor szembesültem vele, hogy elég nagy rajongótábora van, és az interneten is rengeteg utalást, idézetet találtam a könyvből. De akkor elég a körítésből, térjünk rá a könyvre.

A fülszöveget elolvasva, mint a történetét, mint a hangulatát tekintve teljesen másra számítottam. Én (kis naiv, tapasztalatlan gyermek) teljesen abba a hitbe ringattam magam, hogy ez a könyv magába fogja foglalni Gansey halálát, és annak előzményeit, majd a lánnyal egymásba szeretnek, és - mondjuk - Blue fogja okozni a fiú halálát, a többi aglionbys srác pedig csak amolyan mellékszereplőként lesznek jelen. 

Na most a könyv fogta, hátat fordított minden elképzelésemnek amit a könyvvel kapcsolatban kitotóztam, megpörgött százszor, és még kis is röhögött a végén.

A könyvnek ugyanis azért  Hollófiúk a neve, mert a Hollófiúkról szól. Na meg Blueról. Velük együtt járjuk végig Henriettát a láthatatlan Ley-vonalon fekvő kisvárost, ahol a történet játszódik, és közben rengeteg misztikumra derül fény, megtudjuk Gansey célját (felébreszteni az alvó hollókirályt), és közelebbről megismerkedünk a fiúkkal. 

Gansey a ki nem mondott vezető, aki igazán céltudatos, elszánt, gazdag srác bármilyen sznobság nélkül, bár a külső szemlélőknek ez másképp tűnhet.

Adam a jövőjéért küzd, éltanuló, közben pedig vannak dolgok amiknek senki nem beszél, a benne felgyülemlett feszültség már-már ijesztő néha.

Nem úgy Ronannál, aki elég nagyhangú, szókimondó, elég mély nyomot hagyott a múltja. Arra, hogy Noah miért végig ilyen hallgatag, és csöndes, csak a legvégén jöttem rá, úgyhogy ha volt is a könyvben utalás rá, a világ annyira beszippantott, hogy átsiklottam felette. Blueról még nem tudok véleményt alkotni, nekem semleges karakter maradt.

A Hollófiúkról még annyit, hogy a könyv elején nekem annyira egyformának tűntek, hogy gyakran kevertem őket, és mindig vissza kellett lapoznom, hogy: Oké, oké, de most ki a frászról van szó?

Ugyan így volt a Róka utca 300. lakóival is. Lehet hogy ez csak az én személyes problémám, ki tudja. 

A fülszöveg teljesen félrevezető  ami a szerelmi szálat illeti, egyáltalán nincsenek benne oldalakig tartó nyáladzások, szerelmi háromszögek, és úgy egyáltalán semmi ilyesmi, a már fentebb említett jóslaton kívül.

Viszont misztikum annál inkább van benne. Ez szerintem egy nagyon erős része a történetnek a ború, rejtélyes hangulat, és a szereplők mellett, és bár magáról a hollókirályról és a Ley-vonalról elég keveset tudunk meg, így is érdeklődve olvassuk a csapat felfedezéseit.

 A kötet végére még rengeteg a megválaszolatlan kérdés, van néhány elvarratlan szál, de összességében egy lezárt véget kapunk. 

  

Az tény, hogy a könyv teljesen meglepett, azt még nem tudom eldönteni, hogy pozitívan vagy negatívan csalódtam (vagy is-is), minden esetre nekem tetszett a könyv, engem meggyőzött.

Értékelés: 4/5